OLVASS MESÉT A GYERMEK FELTÉTEL NÉLKÜLI  FOGADÁSÁRÓL ÉS A SZERETETRŐL!!!

GYEREKRŐL SZÜLŐKNEK:

Amikor arra gondolok, hogy talán valaki nehezen boldogul avval, hogyan tudassa gyermekével a legmélyebb emberi titkokat, s hogyan adjon erőt mindezek elviseléséhez, akkor úgy érzem meg kell osztanom vele egy mesémet. Még akár segíthet is!

MOTTÓK:

"A gyerekek nem kifestőkönyvek. Nem színezheted ki őket a kedvenc színeiddel." idézet a Papírsárkányok c. film

"Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,

fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.

Példálózás helyett példát mutatnék,

Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,

Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,

Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,

Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.

A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,

Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,

Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,

Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,

És többet a szeretet hatalmáról."

 Diane Loomans

"A legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem szeretik! A pokoltól sem fél úgy, mint attól, hogy visszalökik, elutasítják. Azt hiszem, nincs ember a világon, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmeit. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár." John Steinbeck

LILIOM

    Hol volt, hol nem, volt egyszer tán még Csillagvölgyön is túl egy csodálatos birodalom: Méz-ország. Itt minden rézszínben pompázott, a mezők, az erdők, de még a folyók is rőt barnán ásítoztak a lusta napsütésben. Nemcsak a természet öltött puha, őszi köntöst, de az ott élők szíve is melegségre vágyott, úgy szerették egymást, mint a mézet. Az alattvalók megelégedésére az országot egy igen nyugodt, hártyásszárnyú uralkodó pár kormányozta, immár fél lépesméznyi évtizede teljes egyetértésben.Méhkirály és királyné hadserege csodálatosképpen soha nem állt háborúban egyetlen környező állammal sem, így kelencéjükben az élet békében telt. Bölcsen és boldogan uralkodtak szellős kaptárpalotájukban, pompás, buja kertjük virágnektárjának és gyümölcseinek nem akadt párja Hetedhét-országban sem. Mind az egész háznép: a hoppmester, a szakács, a kertész, a madarász, az udvari szabó és a bolond szívesen szolgálták őket, a dolgozó rendek pedig szorgosan gyűjtötték a télire valót. Minden tökéletes volt, csak a folyosók és termek tűntek üresnek, mert eleddig nem hangzott föl bennük gyermekzsivaj. Az méhkirálynő-nagyanya egyedüli bánata is ez volt, népes családjából hiányoztak az unokák. Nem azért bánkódott az ifjú pár sem, hogy nem lesz kit a trónra ültetni, hanem mert már nagyon vágytak egy mézszemű kisbabára.Egy napon, amikor a királyné szokásos sétájára indult kertjében, hogy megízlelje kedves aranyalmafájának termését, meglepetve fedezett föl egy hatalmasra nőtt, csodálatos sárga liliomot. Nem akarta bántani a szép virágot, ezért óvatosan fölé hajolt, hogy megszagolja. Amint rápillantott, - Uram Isten, láss csodát! - egy gyönyörű, icipici meztelen leányka rúgkapált a kehely belsejében. Olyan aprócska és helyeske volt, mint amilyenek a szomszéd országban született manócskák szoktak lenni, ezért megtalálója joggal gondolhatta, hogy a ligetet vesszőfonattal elválasztó határsáv túloldaláról került ide valahogyan.

    Bármint történt, nem töprengett tovább, átölelte a kis jövevényt, és azonnal a kastélyba sietett az urához. Meghányták-vetették, mitévők legyenek, de nem kellett sokat tanakodniuk, mivel nyomban megszerették a kicsiny lábak tulajdonosát. Úgy döntöttek, hogy a sors ajándékaként, Isten csodájaként fogadják őt, gyermekük lesz egy életen át, akire mindig vártak.A királyi család és az egész kolónia nagy kíváncsisággal és szeretettel figyelte a csöppség növekedését, akit csodás megtalálásának emlékére Liliomnak neveztek. Megértő gondoskodás vette őt körül, így hamar megbarátkozott az udvartartással, egész környezetével. Bebarangolta a környék lankás rétjeit és erdőszéleit, megismerte a vadvirágok és termések színeit és illatát, a mezei nyulakat, füzikéket, nádi poszátát, a dámvadakat, és azt is megtanulta, hogyan rejtőzzék el a fűszálak rejtekében az őt épp felcsippenteni kívánó füsti fecskék elől. Útjain hű kísérője volt kertészük, egy magányos fadongó, akit apja hajdanában parkjának gondozására fogadott föl. Az öreg Döndögi megifjodott lélekkel vigyázta kis játszópajtása minden mozdulatát, bölcs tanácsaival irányította őt, bizalmasa lett apró titkaiban.

     Igy cseperedett Liliom-királykisasszony szeretetben és biztonságban. Szülei vele töltötték szabadidejük legjavát, együtt lovagolták meg a legszebb pillangókat, fürödtek a vízerek permetében, s csillagot választottak az augusztusi égboltról. Liliom örült is meg nem is annak, hogy ennyire szeretik, óvják őt. Néha nagyon vágyakozott, nem tudta miért, a birodalom határain túlra. Olykor sóhajtozva hallgatta édesanyja meséit varázslatos tájakról, ahol a népek hatalmas nyüzsgő hangyabolyokban élnek, vagy épp végtelen sivatagokról, tengerekről, melyek teremtményei még csak hírből sem ismerik a mézet. Különösen azok a történetek ragadták meg a képzeletét, melyek Manó-országról szóltak. Valami furcsa vonzalom gyúlt benne, s addig meséltetett magának róla, míg szöget nem ütött a fejébe, hogy megtalálásának hihetetlen története valami módon összefüggésbe hozható ezzel a földdel. Édeslép királyné egy este érdekes mesébe fogott, egy pöttömnyi manó-kislányról, akire virágkehelyben leltek rá. Már meg ne bántódjon, édesanyám, de mint lehetséges az, hogy Méz-kaptárban mindenki mézeskalács-szívet hord a kebelében, az én szívem azonban csak olyan szépecske-kedveske, mint amilyen az erdei manók bensejében dobog? - szakította félbe az elbeszélést Liliom. - Bizony, lelkem-csillagom, nem csoda az!- felelte Édeslép- Ha figyelmesen hallgatsz, hamarosan megtudod. Élt egyszer Manó-országban egy nincstelen özvegyasszony, aki liliomokat nevelt a háza körül. Fehéreket, sárgákat, cirmosakat és tűzvöröseket. A piacon is ő árulta a legszebbeket, ezért a kertészek jól megfizették az áruját. Csakhogy hét gyermeket nevelt, s bizony így is alig tudta előteremteni a betevőt. Mind lányok voltak, picik, szépek és kedvesek, s nagyon szerették a szüléjüket. Amikor ismét áldott állapotba került, és nem sokkal a férje halála után megszületett nyolcadik leánya, a hirtelen örömöt végtelen bánat váltotta föl. Szerette volna fölnevelni a kisdedet, de nem tehette. Beteges és szegény volt, s hét családjáról is alig tudott gondoskodni. Végső elkeseredésében, eszébe ötlött, hogy a szomszédos birodalom uralkodó párja gyermektelen. Igy amikor kertészük liliomokat vásárolt nála, gyorsan elrejtette a kicsit a szirmok közé. Bizonyára ráismertél a mesebeli csecsemőre, Te voltál az, egyetlenem. A szívnek nem a formája és nagysága számít, hanem az, mi lakik benne. A tiéd becsesebb sok más mézeskalács alakúnál. Számunkra pedig a legkedvesebb a világon. Ha most azt kérdeznéd, miért történt ez így. Nem tudom, de sok megmagyarázhatatlan dolog esik meg méhröptényi életünkben. A jövőt sem ismerjük előre, mégsincs szebb és izgalmasabb, mint reménykedni és bízni. Te a mi kislányunk vagy, és örökre összetartozunk.- vonta magához gyermekét az édesanyja, s így ölelték egymást sokáig. Idővel a királykisasszony jólelkű, okos hajadonná serdült. Az öreg fadongó keze alatt mindent megtanult, amit egy rendes trónörökösnek tudnia kell. Szorgalmas volt, legjobban azokat a leckéket szerette, melyeket a szabadban tartottak. Néha előfordult, hogy szülei parancsa ellenére, a vén Döndögi délutánonként, amikor a nap még magasan járt az égen, kiengedte őt a kaptár vesszőkapuján, hogy kedvére bóklászhasson a kelencét körülölelő réten. Egy ízben, mikor százszorszépeket csodált az erdő szélén, megzörrentek mögötte az ágak. Odafordult, ám elvakította a napsugár, s csak lassan bontakozott ki előtte egy lepkelovas képe. Daliás vadász ült a nyeregben, s pillangója olyan ragyogó aranysárga volt, mint a fény játéka Liliom vörösesszőke haján. Amikor beletekintett az ifjú szemébe, azonnal rabul ejtette őt türkiz ragyogása. Ilyen tiszta kéket még sohasem látott. Pillantásuk csak szitakötő-röptényi időre kapcsolódott össze, de tudták, nem felejtik el majd ezt a véletlen találkozást. A Nap mosolyogva készült lebukni a láthatáron, s Liliomnak sietnie kellett haza. Baldachinos függőágyában még soká töprengett a történteken.

     Telt-múlt az idő, Liliom eladó sorba került, s mint minden királyleánynak tizennyolc éves koráig, neki is férjhez kellett volna mennie, ő azonban csak halogatta az esküvő kitűzését. Annál is inkább, mert a palotában rendezett bálokon hiába kereste, nem találta a hercegek és királyfiak szemében azt az egyszer volt kék csillogást. Szüleivel üldögélt szőlőfürt-lugasukban, és a naplemente csodájában gyönyörködött, amikor apja nagy nehezen rászánta magát a beszélgetésre: - Leányom, közeledik születésed napja. Döntened kell a jövődről. Szeretünk téged, velünk maradhatnál még sokáig, de a törvényeink előtt nekünk is fejet kell hajtanunk. Ha nem sikerült még választani, mondd el legalább az okát, hátha segítségedre lehetünk. -Drága szüleim, már régen el kellett volna mesélnem, de magam sem voltam benne ezidáig biztos, rabja lettem egy titkon lopott pillantásnak, s nem lehet másra gondolnom sem. A mezőn láttam meg az ismeretlen ifjút, rakoncátlan lepkéjét zabolázta a nyári fényben. Reá várni tudnék ..., örökké...- pirult el Liliom. No, hiszen, ha csak ez a baj, könnyen megoldhatjuk. Meg kell találnunk az úrfit, hogy megkérhessen, ha ő is akarja. Ne bánkódj, kedves, meglátod, reá lelünk, ne félj! Ezért volt hát a sok sóhajtás és merengő tekintet. Sejtettük, de nem kívántuk sürgetni elhatározásodat. Most nyomban versenyt hirdetünk, csak az nyerheti el Lépesméz-királykisasszonyunk kezét, aki kiállja próbáimat. Ha szeret, a te lovagod is jelentkezni fog.- mosolyodott el az öreg király, és feleségét átkarolva magukhoz húzta szégyenlős virágszálukat. A családfő arra számított, hogy a kérőknek nem lesz se szeri se száma, csakhogy nem jelentkezett senki. A szomszédos tájak királyfiai olyan ostobák voltak, hogy egy manócska-királykisasszony kezéért nem kívántak harcba szállni. Liliom pille-lovasa azonban nem mutatkozott.

     Egy szöszke reggelen mégis kopogtak a kaptár kapuján. Vándordalnok érkezett a próbákat kiállni. Az udvarhölgyek sora szétvált, a legény a trónus felé indult. Egyszerű zöld ruhájában térdre borult az uralkodó lábainál, majd így verselt: -Felséges Királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, leányod kegyéért a sarat megállom. Jól van, fiam, látom, hogy bátor vagy, ha Liliom is ezt kívánja, vállalhatod a hármas próbát.  Az egyik boltív árnyékából halk igenlő sóhaj hallatszott, Lépesméz-királykisasszony arca ragyogott az örömtől a fátyol alatt. Anyjához fordult, aki a háta mögött állt derűs arccal:-Mama, egykor figyelmeztettél, hogy csak olyan ifjúnak nyújtsam a kezem, aki nem a rangomat nézi, hanem magamért szeret. Ő megismert engem, s eljött értem, akár manócska-lányt akár trónörököst lát bennem. Ó mennyire vágyom rá, hogy sikerrel jusson célba! Egyes-egyedül ő, és nem kell senki más! A díszteremben közben múltak a percek, a sokadalom izgatottan várakozott. A fürkész-tollnok zümmögve olvasni kezdett: -Országunk határát nagy veszedelem fenyegeti. Méz-folyónk eltérített vizét immár gyíkporontyok isszák. Elsőként tehát a Háromfülű Lépfene Sárkányt kell legyőznie a kérőnek.Királykisasszonyunk kedves csemegéje az eper, mely szőke mezőinken igen ritkán terem meg. A második próba eszerint ez lesz: egy maréknyi epret elcsenni a Manók élelmiszerraktárából. Végül, harmadsorban a leendő vőlegénynek fel kell ismernie három elvarázsolt királykisasszony közül Liliomot. -Indulj hát, de jól vigyázz, hacsak egyszer is hibázol, mindent elveszítesz! - búcsúzott tőle az öreg király.-Isten veled, Isten veled, - hallatszott halk suttogás a boltívek árnyékából - a napsugár vezessen utadon! Ment, mendegélt az ifjú, elhagyta mézerdőt, mézmezőt, mézhegyeken, mézvölgyeken át vándorolt hét nap, hét éjszaka, míg el nem érkezett Méz-folyó vidékére. Már messziről meghallotta a Háromfülű Lépfene Sárkány üvöltését, kinek mind a három füléből lángok csaptak föl a magasba. - Brrr, brrr, phű de büdös vándorlegény szagot érzek, ha meglátom nyomban fölfalom! - prüszkölt, és toporzékolt a fenevad. - Szagolod ám te a kínos napodat! - toppantott hősünk, és egy csapásra lenyisszantotta mind a három gorgófejet töviskardjával, majd megragadott egy szál napsugarat, s azzal szíven döfte a szörnyet, aki azonnal kimúlt. A szikrázó melegben visszaterelte a folyót eredeti medrébe, a kígyókoponyákat betette a tarisznyájába, és indult tovább. A nap már delelőjére ért, mire eljutott Manó-ország hátárára. A turpisságukról híres manók egy rejtek-barlangban őrizték a leszüretelt epret, melyből neki el kellett csennie néhányat. A repkényfedte bejárat előtt őrök sétáltak piros bojtos sapkában, oldalukon csákánnyal, csiga lovaik a közelben legelésztek. Na, Te bátor, derék vándor, ezt a próbát hogyan állod? Az ifjonc azonban nem esett kétségbe, tudta, hogy a koboldok nagyon kíváncsiak, és imádják a mézet. Odakiáltott hát rejtekéből:- „Lépes-mézem fele áron Fennakadt egy fenyőágon, Aki onnan leveszi,  Ingyen el is viheti." A manók hanyatt-homlok szaladtak, még az őrszemeket is magukkal vitték, hogy megkeressék a mézet. Közben hősünk beosont a nyíláson, elemelt egy marék epret a legédesebbjéből, és már indult is tovább. Újabb hét nappal és éjszaka telt el, mire fáradtan, de tarisznyájában kincseivel eljutott a palotához. -Szóljanak a trombitavirágok, köszöntsük illendően a visszatérőt! -emelkedett föl trónusáról Méz-király.

  A kaptár-kastély udvarán izgatott tömeg verődött össze, hogy lássa a kérő bevonulását. Mindenki kíváncsi volt, hogyan gyűrte le a próbákat. A legény büszkén állott a tér közepén felvetett fejjel, s így szólt:- Uram, Királyom, a sarat megálltam, és alig várom, lássam a párom!- azzal felmutatta a három sárkányfejet, majd a porba dobta. Az udvari nép iszonyodott morajlását, éljenzés és tapsorkán követte. Ekkor az ifjú óvatosan előhalászta az epreket az oldalzsákjából, s átnyújtotta azokat a hoppmesternek. A kurjantások elhallgattak, áhítatos csönd telepedett az ünneplőkre.-Fiam, kiálltad a bátorság és furfang próbáját, most azonban szíved nemességét mérjük meg. Ha felismered a leányom csupán válaszai alapján, akkor nyerheted el kezét, s ha ő igent mond. - s Lépesméz-király bűvös nektárharmatot hintett a levegőbe kakukkfű-jogarából, mely mindent csillogó harmatlepelbe burkolt. Amikor a permetfátyol szétoszlott három csodás lény álldogált a terem közepén. Egyikőjük lakkfekete ruhájú szalamandrára hasonlított élénksárga foltokkal. Másikuk a szársomlyói kikerics pompás halványfehér szirmait öltötte magára. Végül utolsóként apró zöld levelibéka gubbasztott egy mocsári boglárkán alig észrevehetően.  Az ifjú homlokát ráncolva lépett eléjük, s a következő kérdést intézte hozzájuk: - Kincses madár, szárnyon jár, akire száll, az jól jár. Mi az?-Boldogság!- mondta a szalamandra. - Egészség!?- találgatta a kikerics. - Szerencse.- vartyogta a kis béka örömmel.-Bizony így van, nagyon jó, helyes lett az utolsó.- rímelt a legényke, s kibökte a második találóst:- Végtelen, s így nem fogy el, mert csak adni, adni kell, érdek nélkül szüntelen, boldogan és bűntelen.-Türelem?- kérdezte a kétéltű. - Szerelem.- állította a virág. Szeretet.- mosolygott a kis leveli.Ez a válasz pontosan, ő brekegett okosan.- szólt próbázónk, s azonnal tovább skandált:- Lepkeszárnyon lovagolt, mélykék türkiz szeme volt, aranysárga napsugár, szívem csakis Terád vár.-Nem találjuk ki soha, ez a kérdés ostoba!- kiáltozta a két hercegkisasszony, miközben leolvadt róluk a varázsruha. S lábuknál ott hevert a szalamadraköntös és a halvány sziromszoknya.- Szerelmesem, vadászom, hát végre rám ismerhetsz!

  Kaptárnépem előtt ígérem, csak a tied leszek senki másé.- borult ámuló kérője karjaiba Liliom, bűvös békabőre úgy párolgott el róla, mint a hajnali harmat nyári pirkadatkor. - Akkor, szívem, Te az enyém, én a Tied, ásó, kapa és a nagyharang válasszon el bennünket egymástól!- kapta ölébe a vándorlegény a királykisasszonyt. Ezután már nem kellett sokat várni az esküvőre. A kelence zsongott az izgatott készülődéstől. Folyt a nektár és a méz, sütöttek, főztek a kukta-poszméhek, az udvaron lódarazsak vonultak föl s alá az ünnepélyre készülődve. A királyné és férje trónusukról boldogan figyelték az ünnepi nyüzsgést. Még az öreg fadongó, Döndögi potrohának sárga csíkjai is élénkebben világítottak az örömtől. Minden készen állt. A szomszéd birodalmakból előkelő küldöttségek érkeztek uralkodóik és fiaik kíséretében. A vendégek egytől-egyig kíváncsian és kárörvendően indultak a vándordalnok és a manócska-királykisasszony lakodalmára. Elérkezett a várva-várt nap. A méz-palota udvarán hatalmas tömeg tolongott. Megszólaltak a tombitavirág-fanfárok, s a lépkockás lépcső legtetején megjelent Liliom atyja kíséretében. Olyan pompásan tündökölt apró termete a fehér liliom-uszályban, hogy a Napba lehetett nézni, de reá nem. Kedves mosolya mindenkit elbűvölt. Az idesereglett királyfiak hajukat tépték mérgükben. Milyen ostobák is voltak, hogy hallomásból ítéltek, s nem jelentkeztek a próbákra Lépesméz-királykisasszony kézéért.  A lépcsősor alján pedig ott térdelt vőlegénye, a hajdani lepkelovas, egyszerű zöld vándorgúnyában, és le nem vette szemét menyasszonyáról. Amikor Liliom óvatosan lépegetve hozzá érkezett, és megérintette kedvese karját, hirtelen vakító ragyogás támadt. A násznép hitetlenkedő morajt hallatott. Nap-királyfi állott mellette sugárzó arany palástban. Igen, Ő volt az, ki találkozásuk óta figyelte, és szerette Liliomot. Mikor apjával, a Tűzsugarú Nappal égi szekerén elsuhant Méz-ország rétjei fölött, mindenütt kedvesét kutatta a cserjék és fűszálak sűrűjében, de nagykorúságáig nem mutatkozhatott. Hatalmas, hetedhét határra szóló lakodalmat csaptak, folyt a nektárbor, még a hívatlan vendég is jól mulatott.

   Én is ott voltam álmomban, még ma is hallom a fürkész-zenekar zümmögését. Ha nem hiszed a mesét, járj Te is utána, kedves Ovasóm! Feküdj ki napsütéses nyárelőn a vadvirágos rétre, hunyd be a szemed, meglátod akkor Isten mesés világát, és Méz-országban leszel.

http://egyszervolt.hu/

Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
Stellart - © 2008 - 2024 - stellart.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat